HTML

szelídgesztenye

1.§ Ehető.
2.§ A hülyéket megszúrja.

Friss topikok

Linkblog

Meghekkelték a zindexet?

2010.01.19. 21:01 :: szelídgesztenye

A siketek is hallhatják, fölbőgtek a kampánymotorok, dübörögni kezdett a választási kampány. Elnyomva a gazdaság bántó nyifogását.

Röhöghettünk/bosszankodhattunk már a Fidesz web-1-es plakátján, tehettük ugyanezt az MSZP-nek és a Fidesznek egyazon lapszámban megjelent — nyugdíjjal kapcsolatos — fizetett politikai hirdetéseivel.

Még az Alkotmánybíróság is beszállt. Úgy ám, csak rakjuk össze a mozaikot! Megannyi notabilitás ombuszmannal (sic!) az élen kifejtették már alkotmányos aggályaikat a vagyonadós törvényről, hogy már lassan kezdtünk hátradőlni (Főúr! Egy kávét!), nem lesz ebből semmi. Errrefel jön az AB és kiszivárogtatja, hogy talán mégsem annyira pfúj ez a vagyonadó. Mire való ez, hacsak nem a Fidesz melletti egységfront megteremtésére. A magas AB bizonyára úgy véli, veszélyben a Fidesz 2/3-a, ezért mozgósítani kell az embereket. Mivel lehet legjobban? Hát persze, hogy meg kell hagyni a vagyonadót, ami után az emberek egyetlen reménye a Fidesz ígérete marad, hogy eltörli, sőt, az esetleges befizetéseket is visszaadja kamatostul.  Tetszik, nem tetszik, mégiscsak oda kell ikszelni. Na ugye :)

Aztán most meg a zindex is mit csinál? Beszámol a Jobbik programjáról. De ez nem elég, teszi ezt tárgyilagosan, semmi vitriolos megjegyzés, meg "hogy képzelik". Semmi ilyen. Horribile dictu még linket is ad a programhoz, de nem ám közvetlenül a pdf-hez, tetézi azzal, hogy előbb a jobbik.hu-ra ugraszt be. Skandallum! Bár lehet, hogy széljobbikosok meghekkelték az oldalt.

Hogy így történt-e, pár nap múlva meglátjuk. Belefér az is, hogy ez csak ámítás, mert puceválják már az ágyúkat. Lehet, a szerkesztő már teleírta a naptárját a politológus, közgazdász, alkotmányjogász, jegybankelnök, agrármeteorológus ésmégkitudjamiminden szakértőkkel leegyeztetett időpontokkal, és ezen túl a választásokig más sem olvasunk, csak a Jobbik programjának köpködését. No jó, meg a Fideszéét.

Kiderül.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: politika választás fidesz jobbik alkotmánybíróság

A bejegyzés trackback címe:

https://szelidgesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr481685871

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vigyázat netkampány zajlik! 2010.01.21. 12:35:50

  Pier vagyok. 193 cm magas, kék a szemem és szőke a hajam. Szabadidőben sportolok, és a hobbim, hogy virágot szedek neked. Julcsi amióta Interneten keres társat pontosan tudja, hogy az előbbi üzenetet lehet, hogy a szeplős Ödönke írta neki, hunyo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.