HTML

szelídgesztenye

1.§ Ehető.
2.§ A hülyéket megszúrja.

Friss topikok

Linkblog

Olaszliszkai ítélet

2009.11.13. 12:54 :: szelídgesztenye

Végre jogerős ítélet született az Olaszliszkai lincselés ügyében. Meggyőződésem, hogy az ítélkező tanács nagy lépést tett a cigány típusú (ez így PC?) bűnözés visszaszorítása érdekében.
Emlékezhetünk ugyanis, a rendőrség mennyire vonakodva volt hajlandó őrizetbe venni a gyanúsítottakat (tetteseket), az ügyészség is elég lájtos váddal állt elő, az ügyvédekről nem beszélek, csak tették a dolgukat. Hogy ez a "dolog" becsületes ember számára hányingert keltően érdekelvű volt (a zséért mindent), számoljon el minden ügyvéd a saját lelkiismeretével. Bizonyos kommenteket megelőzendő: nem a védelemhez való jogot kérdőjelezem meg, hanem azt, olyan szánalmas kibúvókat próbáltak keresni, minthogy egy rúgás, nem rúgás. Próbából egyet bevállalhatna az ilyen.
A bírói tanács azonban kemény volt mint a Hungarica, megtette azt a mérlegelésnél, amit más elfelejtett, figyelembe vette a csoportos elkövetést és az egymást erősítő szándékegységet, ezzel indokolva a súlyosbítást az első fokhoz képest.
Csak remélni merem, hogy a Cozma-gyilkosság tárgyalása is Debrecenben végződik.
 

Ps: Külön bája van a másodrendű nyilatkozatának:"Korábban bűnöző voltam, de az utóbbi időben már nem." Arra gondolhatott, hogy az előzetesben nem hagyták?

 

Szólj hozzá!

Címkék: olaszliszka cigánybűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://szelidgesztenye.blog.hu/api/trackback/id/tr491522300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása